Már megint Amerika – 2008/7

Olympic National Park, WA – Seattle, WA

Az Olympic nemzeti park egy nagyobb, mintegy 80x50 mérföldes park, amely szinte teljesen lefedi Washington állam északnyugati félszigetét. Kiterjedéséből adódóan meglehetősen különböző részekből áll.

A Csendes-óceán partján a dűnéket itt felváltják a meredek partfalak, hasonló sziklaképződményekkel, mint amilyenek Kalifornia partjainál láthatók. A park legbelső részén pedig kizárólag gyalog megközelíthető 2–3000-es hegyek vannak. A part és a hegyek közötti terület legnagyobb részét úgynevezett mérsékelt égövi esőerdő borítja. Ez főleg különböző tűlevelű örökzöldekből áll, de a rengeteg csapadék és a tenger felől beáramló párás levegő miatt tele van patakokkal és tavakkal, és a klasszik fenyőerdőktől eltérően rettentő dús aljnövényzet teszi szinte járhatatlanná. Számos fából itt található a „világ legnagyobb példánya”, de sajnos se magyarul, se angolul nem tudom a különböző tűlevelűek nevét, számomra mindegyik fenyő vagy tuja, pedig legalább 6 különböző fajról vagy fajtáról írnak a park ismertetői.

4 napot töltöttem itt, viszonylag kevés motorozással és hosszabb gyalogtúrákkal. Tulajdonképpen csak annyit motoroztam, hogy eljussak a park különböző részeihez a félsziget körül vezető US101-esen, így Quinault-ból 2 nap után felmotoroztam a park északnyugati csücskébe, Fairholme-ba, majd onnan egy újabb nap után tovább kelet felé.

Második kísérlet a „hallgatóság” mozgósítására: Mi ez? A megoldási javaslatok ismét commentben jöhetnek.

A fákat egy csomó helyen ilyen moszatszerű növényzet borította.

„Élet és halál” II.

Egy újabb „világ legnagyobb fája” az adott fajtából.

A park nyugati része tele van vízesésekkel.

A vízből kiálló csonkok kicsit a Gyilkos-tóra emlékeztettek.

Ennek a fának egy villám teljesen kiégette a közepét.

Egy tavaly decemberi vihar rengeteg fát kitekert a nemzeti park nyugati felében.

Ez a fa hihetetlen volt. Be lehetett „sétálni” a törzs közepébe, és ki lehetett látni a tetején, teljesen ki volt korhadva a belseje. Ehhez képest a fa él, köszöni, jól van, és a tetején friss hajtások virítanak.

A Quinault-tó

A Sol Duc-folyó vízesése a nemzeti park észak-nyugati felében

A park közepén levő hegyek és gleccserek az északi oldalról

A negyedik nap végén a park északkeleti sarkából elindultam Seattle irányába. Az US101-es itt a félsziget partvonalát követve visszafordul dél felé, és Olympiában, Washington állam fővárosában végződik. Úgy döntöttem, hogy az utolsó pár (na jó, 30) mérföldet elcsalom – az út itt már amúgy is amolyan autópálya-szerűség, mint az M0 –, és nem megyek le délre egészen Olympiáig, hogy onnan Seattle elővárosain keresztül jöhessek vissza autópályán észak felé, hanem letérek az US101-esről, és komppal átkelek a Puget Sound nevű jókora öblön, amelynek teljes keleti partját elfoglalja Seattle és a körülötte levő rengeteg kisebb-nagyobb előváros. Ezzel az út első része véget ért, végigjöttem a Csendes-óceán partján. A szinte folyamatos szembeszéltől, illetve a néha kellemetlen ködtől és hidegtől eltekintve kifejezetten szerencsém volt az idővel, sehol nem áztam, jó kis túra volt. Most következik pár nap rákészülés és pihi Seattle-ben, majd indulás tovább északra!